Tartalom megjelenítő

Export Faktoring

Ha szeretné áthidalni külföldi vevői hosszú fizetési határidejét, szeretné vállalkozása folyamatos likviditását biztosítani s mind emellett szeretné biztonságban tudni követelései térülését is, a Raiffeisen Bank export faktoring szolgáltatása a megoldás Önnek.

Az Export Faktoring olyan komplett szolgáltatás-csomag, melynek egyik fontos eleme a finanszírozás és a likviditás menedzsment. Ugyanakkor az exportőrök számára biztonságot is nyújthat partnereik nemfizetése, ill. fizetésképtelensége ellen. Cége export szerződései alapján keletkező vevőköveteléseinek engedményezésén kívül jellemzően nem igényel egyéb tárgyi biztosítékot. Az engedményezésről a vevők értesülnek, ezáltal tapasztalhatóan nő fizetési fegyelmük. A szolgáltatás-csomag részeként vállalkozása naprakész információt kap számlakövetelései státuszáról, a térülésekről és az esetleges késedelmekről is. A faktoring szolgáltatás része lehet a vevő fizetési kockázatának átvállalása hitelbiztosító (Atradius) vagy a vevő országában működő FCI (Factors Chain International) nemzetközi faktorlánc-tag importfaktor, azaz bank vagy faktorház bevonásával. Szükség esetén a biztosító/importfaktor jár el a követelések behajtása érdekében.

Export Faktoring vevőbiztosítással

A Raiffeisen Bank Zrt. Magyarország egyik piacvezető biztosítójával, az Atradius Credit Insurance N. V. Magyarországi Fióktelepével áll kapcsolatban, és ennek köszönhetően ügyfelei faktoráltatni kívánt vevőköveteléseit, vagy akár teljes vevőkövetelés-állományát biztosíttatni tudja.

A Raiffeisen Bank Zrt. az Atradiusszal kötött hitelbiztosításának fedezete mellett vállalja rövid lejáratú (max. 120 nap), nem lejárt, nem vitatott export számlakövetelések faktorálását - jellemzően 80%-os finanszírozását - és beszedését.

Vevőként olyan külföldi nagyvállalatok, multinacionális cégek, áruházláncok fogadhatók el, mely cégek fizetési kockázatát az Atradius kész max. 80%-ig biztosítani.

A folyamat a következő:

1. A szállító benyújtja a számlát a Raiffeisen Bankhoz.
2. A bank a számlákat befogadja, és a faktorkölcsön összegét folyósítja a szállító számlájára.
3. A vevő - a fizetési határidő lejártakor - fizetést teljesít a szállítónak a Raiffeisen Banknál vezetett engedményezési számlájára.
 4. A bank elszámol az exportőrrel.
5. Nemfizetés esetén a bank felveszi a kapcsolatot a biztosítóval.

Export Faktoring nemzetközi faktorláncon keresztül

A Raiffeisen Bank tagja az egyik nagy nemzetközi faktorláncnak az Factors Chain International (FCI). A szervezet közel 160 tagja világszerte 60 országban kínálja szolgáltatásait, és folyamatos pénzügyi innovációval és termékfejlesztéssel segíti a nemzetközi faktorálást.

Nemzetközi faktoring tevékenységünket az FCI-hálózat tagjainak bevonásával, a hálózatban érvényes szabályok szerint végezzük (ún. két-faktoros konstrukcióban).

A teljes körű export faktoring szolgáltatás magában foglalja rövid lejáratú (max. 120 nap), nem lejárt, nem vitatott export számlakövetelések finanszírozását, a követelések nyilvántartását, beszedését és - a szállító kérésére - 100%-os garanciavállalást a vevők fizetésére.

A két-faktoros konstrukció keretében a külföldi vevő bonitásának vizsgálata után az exportőr kérésére a vevő országában működő külföldi (import) faktorház 100%-os fizetési garanciát vállalhat a vevő fizetésére, egy meghatározott összegű, rulírozó limit erejéig.

A számlaköveteléseket az exportőr a közreműködő és esetenként garanciát nyújtó külföldi faktorházra engedményezi, az engedményezésről a vevő értesül, és ennek alapján az import faktorháznak teljesít fizetést.

A folyamat a következő:

1.) A szállító benyújtja a számlát a Raiffeisen Bankhoz. 

2.a.) A Raiffeisen Bank a számlákat befogadja, és a faktorkölcsön összegét jóváírja a szállító számláján.

2.b.) A befogadott számlát egyidejűleg továbbítja az importőr országában működő import faktornak.

3.) A vevő fizetést teljesít:

3.a.) az import faktornak, aki továbbutalja az összeget a Raiffeisen Bank részére, 

VAGY

3.b.) közvetlenül a Raiffeisen Bank részére, aki a fizetésről egyidejűleg értesíti az import faktort.

4.) A Raiffeisen Bank elszámol az exportőrrel.

Az Export Faktoring minden olyan termelő, kereskedő, szolgáltató vállalkozásnak ajánlott, amely folyamatos export tevékenységet folytat, beszállítói kapcsolatban áll banki szempontból stabil külföldi nagyvállalattal és amely:

  • versenyképessége fenntartásának érdekében elfogadja vevőinek a megszokottnál hosszabb fizetési határidőit
  • fontos számára a folyamatos likviditás biztosítása
  • biztonságban akarja tudni követelésinek térülését partnerei esetleges fizetésképtelensége vagy nemfizetése esetén
  • nem teljesen járatos partnerei országának szokásaiban, eljárásrendjében, jogi környezetében

Miért előnyös az ön cégének a Raiffeisen Bank Export Faktoring szolgáltatása?

  • Ön kedvező fizetési határidőt tud ajánlani partnerei számára, így versenyelőnyre tesz szert a konkurens beszállítókkal szemben.
  • A követelések forgásának felgyorsításával vállalkozásának likviditása javul, amely lehetővé teszi, hogy újabb üzletek révén növelje az árbevételét, és javítsa az eredményét.
  • A bank hitelbiztosításának vagy az importőr országában működő import faktor garanciavállalásának igénybevételével biztonságban tudhatja követelései térülését.
  • A szolgáltatás biztosítja továbbá cége részére:
    • export követelései beszedését
    • a felmerülő vitás kérdések rendezését
    • szükség esetén a jogi képviseletet

További információ:

Hyross Csaba faktoring vezető (+36 1) 484-4439

Fülöp Ákos (+36 1) 484-4842

Hidasi László (+36 20) 663-3947

Molnai Bernadett (+36 20) 663-3952

Pálfi Gábor (+36 20) 663-3853

E-mail: faktoring@raiffeisen.hu